Találd meg az MLM nagyágyút!

Share

Mivel rengeteg levelet kapok, amiben különféle új és régi üzletekbe szeretnének munkatársnak toborozni, úgy érzem el kell oszlatnom ezzel kapcsolatban egy tévhitet.

Kerüld el azt a hibát, amibe én beleestem

Őszintén szólva én is beleestem abba a csapdába, amiről beszélni szeretnék.

Néhány évvel ezelőtt, amikor honlapszerkesztést tanultam, rám talált egy amúgy elég profinak mondható csapat. Nem kerestem akkor sem új üzletet, egyszerűen csak olyan dolgokat kerestem, amelyeket fel tudok rakni a honlapomra és többé-kevésbé önműködővé tudom tenni őket.

Mégis egy komoly üzlettel találtak meg, amihez csatlakoztam is és dolgoztam benne egy ideig, de amibe maximális energiát kellett fektetnem.

De mi volt az üzenet?

Nem akarunk senkit sem megtanítani semmire. MLM vezetőket keresünk vagy olyan embereket, akik ismernek olyan embereket, akik multi level marketinggel foglalkoznak. Maga az üzlet olyan, hogy egy profi MLM-es azonnal meglátja benne a lehetőséget, azonnal elkezd benne dolgozni és a teljes felépített hálózatával együtt átigazol az én csapatomba és akkor én „megfogtam az Isten lábát”.

Nincs más dolgom, mint megkeresni ezeket az embereket, akiket már nem kell MLM-re tanítani, és mikor egy “ilyen ember” „beindul” „alattam”, máris „robban” az üzletem.

Vonakodtam kissé, de annyira jól hangzott az érvelés és annyiszor hallottam, hogy végül hajlottam rá, hogy az említett módszert alkalmazzam.

Biztos vagyok benne, hogy a szponzoraim nem akartak semmi rosszat és teljes meggyőződésükből közvetítették ezt az üzenetet. Talán működött is valamikor nekik vagy másoknak… Talán egyszerűen csak egy marketing üzenet volt a sok közül…

És mit mond a tapasztalat?

Gondolom te is hallottál már ilyet a szponzorodtól vagy valaki mástól, aki egy üzletet ajánlott neked. Azóta van már annyi tapasztalatom, hogy elmondhassam ez egy hatalmas csapda:

  • Soha egyetlen MLM „nagyágyú” sem gondolta azt, hogy milyen jó ötlet lenne csatlakozni egy kezdő csapatához és elkezdeni dolgozni.
  • Soha egyetlen MLM vezető sem volt abban érdekelt, hogy otthagyja a jól menő üzletét amiatt, hogy egy másik üzletben elölről kezdje a csapatépítést.
  • Ritkán találkoztam olyan sikeres MLM-ezővel, aki párhuzamosan futtatott több üzletet. Jól hangzik az is, hogy egyik-másik termék nem konkurenciája a másiknak és egyszerre lehet őket ajánlani, de aki a saját üzletében sikeres és pénzt keres, az valószínűleg átlátja azt is, hogy még egy üzlet még egyszer annyi energiát igényel, és ha ugyanazt az energiát a már meglévő üzletébe fekteti sokkal több eredményt ér el, mint ha megosztaná az energiáit.

Mi az igazság az MLM nagyágyúkról?

Sokkal inkább tapasztalom azt, hogy aki már egy kicsit jobban konyít a multi level marketinghez, ha esetleg mégis elégedetlen az üzletével, akkor ő maga a saját módszerei segítségével keres magának valami olyasmit, ami megfelel az elképzeléseinek.

Persze előfordult már olyan is, hogy sikeres MLM-esek (vagy legalábbis olyanok, akik az interneten keresztül azoknak látszódtak) meghallgattak engem vagy a szponzoromat. Tették ezt azért, mert egyre javult a kommunikációm és sikerült őket oly módon megszólítsam, hogy adtak egy esélyt. Vagy inkább csak azért hallgattak meg, mert úgy gondolták, hogy tisztában kell lenni a piaccal és pont én voltam az, aki által az üzenettel találkoztak.

Ugyanilyen sokszor előfordult az is, hogy látszólag beleegyeztek abba, hogy bemutassam nekik az üzletemet. Ezek után, amikor a beszélgetésre került sor, azonnal elkezdték bemutatni a saját üzletüket, és ha tiltakoztam, akkor az önbecsülésemet próbálták a földbe döngölni azzal, hogy nem vagyok elég sokoldalú, elég nyitott és különben is már régen rossz nekem, mert az információ hatalom, és nekem feltétlenül szükséges őket végighallgatnom ahhoz, hogy valaha is sikeres legyek.

Azt nem tudom, és talán soha nem is tudom meg, hogy mennyire sikeresek ők valójában, de azt biztosan tudom, hogy aki ilyen negatív üzenetekkel bombáz, azzal én egyáltalán nem akarok együtt dolgozni. Akár elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel, akár nem, valaki, aki nem is ismer, nem ítélkezhet felettem, nem ítélheti meg, hogy hibát követek el vagy sem azzal, hogy nem csatlakozom az ő üzletéhez. Ez agresszív magatartás, és aki csak ennyit tud mondani, vajon miben tud majd segíteni?

Egyszer találtam is egy igazi MLM nagyágyút, aki csatlakozott. Azóta se tudok róla semmit… Sem én, sem a felső vonalam nem sikerült érdekeltté tegyük, mert neki más céljai voltak.

És mi ebből a tanulság?

Ha sikeres akarsz lenni MLM-ben, akkor fejlődnöd kell, vezetővé kell válnod, vállalkozóvá kell válnod.

Olyan emberré kell válnod, akihez te is szívesen csatlakoznál.

Persze, van esélyed rá, hogy egy profi MLM vezető a te csapatodhoz csatlakozik, de csak akkor, ha te magad egy olyan ember vagy, akihez ő szívesen csatlakozna.

Gondolj csak bele. Lehet, hogy valóban egy olyan üzletben vagy, amiben ő rengeteg fantáziát lát, de ha elriasztod a viselkedéseddel, akkor megtalál ugyanabban az üzletben más olyan embert, aki viszont szimpatikus neki és úgy érzi, hogy sikeresen együtt tudnak majd dolgozni. Nem lesz nehéz megtalálnia, senkit sem nehéz megtalálni a mai világban.

Mit gondolsz? Tényleg olyan jó ötlet „nem fejlődni” és „keresni a nagyágyút” vagy inkább fejlődsz és megvárod, míg rád talál a „nagyágyú”?


Megbízható MLM céget keresel, mert új vállalkozást szeretnél?

Nagy múlttal rendelkező cég, sokak által ismert és kedvelt termékcsalád.
Egyedülálló profi támogató csapat, hogy neked is működjön a hálózatépítés.
Kattints az alábbi linkre és azonnal regisztrálhatsz:
Ha elakadsz, írj: mlmhogyan@szeszterke.ro

FLP Forefer Living Products Aloe regisztráció

Share

12 comments on “Találd meg az MLM nagyágyút!

  1. Ez egy nagyon jól sikerült bejegyzés.100%-ban egyetértek veled.Az emberek mindig azt hiszik hogy másokat meg kell győzni.Vagy csatlakoztatni.Az igazság azonban az, hogy másokat el kell fogadni.Olyan lénnyé kell válnunk akivel bármikor szívesen alakítanánk ki kapcsolatot, mert az kölcsönösen előnyünkre válna.
    Ez egy művészet.De mindenkiben megvan rá a képesség.A mások elfogadásával kezdődik.És azzal hogy először másoknak segítünk felemelkedni.Később ők úgyis felemelnek minket.
    Itt bővebben is kifejtem véleményemet az igazi Vezetőről: http://anaplapja.freewb.hu/blog

  2. Szia Eszter!

    Én is egyet értek veled, és nagyon tetszik a cikked, mert egy nagyon fontos dologra hívtad fel a figyelmet. A siker azon múlik, hogy olyan vezetővé váljunk, aki vonzza az embereket és szívesen működnek velünk együtt.

    Ennek az ellentétes iránya, amiről írtál is, van akinek működik rövid távon… de ott nem beszélhetünk igazi sikerről.

    Köszönöm, hogy megosztottad velünk az élményed, ez most nagyon hasznos volt a számomra!

  3. Kedves Eszter!!
    Én is örülök, hogy olvashatom a “nagyágyúkról” szóló tapasztalatodat.:) Azt gondolom, a “nem fejlődés” rossz ötlet, több ok miatt is. A tudás,és kreativitás egyre nagyobb kincs lesz. Képességeink folyamatos felszínre hozása energiát, önbecsülést ad. És nyugalmat. Ki ne csatlakozna szivesebben egy higgadt, magabiztos, barátságos emberhez, mint egy agresszív módszert alkalmazóhoz?? És melyik hálózatépítő választja inkább a tartalmas, kellemes, a mai kor szellemének leginkább megfelelő kapcsolatépítő rendszerek helyett a feszültségekkel teli, csak igen kevés mlm-ezőnek működő rohamosztag módszert??

  4. Furcsa érzéseket kelt bennem, amikor ilyen írásokat olvasok és mostanában elég sok helyen találkoztam ezzel a témával. Jó tanács, hogy váljunk vezetőkké, legyünk olyan ember, aki bizalmat ébreszt, hiteles stb. Fontos a self branding valóban az. Viszont egy kezdőnek ezek csak üres frázisok. Ha valaki épp csak belecsöppent az MLM-be, legyen az tradicionalis,v agy akár az online változata, hiába tanácsoljuk azt neki, hogy legyen vezető. Ez nem csupán egy döntés, ez egy hosszú folyamat. De ha az illető kezdő és hálózatába még senki nem lépett be, akkor csak hazugság árán tudja magát a témában jártas, hatékony MLM-esnek feltünteni.
    Azért tartom veszélyesnek ezt a témát, ha elültetjük az emberek fejében a gondolatot, hogy olyan ember hálózatába csatlakozzunk, aki vezető, aki sikeres, mert akkor ez a belépő számára jó tanács, de onnantól kezdve őt és a többi újoncot már hátrányosan érinti ez a személet, mert pusztán azért fognak elutasításokkal szembesülni, mert még nincsenek eredményeik.

    Remélem nem lesz ebből félreértés, az írásodat önmgaában jónak tartom, csupán a szemlélettel nem értek egyet. De szívesen veszem, ha megpróbálsz meggyőzni arról, hogy tévedek!

  5. Kedves Kámi!

    Úgy érzem kicsit félreértetted írásomnak az üzenetét. Arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy a kéretlen levelek hadával kevés eséllyel fog bárki is hatalmas, tartós sikereket elérni. Érdemes inkább fejlődni és más módszerekhez folyamodni.

    Bár arról nem írtam, de a sikeres, vezető MLM-eshez csatlakoznás magában foglalja a tapasztalat átadási lehetőséget, de ugyanúgy hátrányai is vannak, hiszen könnyen lehet, hogy az illető elfoglaltabb annál, hogy személyes segítségnyújtást tudjon nyújtani, amire egy kezdőnek feltétlenül szüksége van.

    Szóval nem érzem úgy, hogy ellentmondás lenne a véleményünk között. Feltéve, hogy nem értettelek félre… 🙂

  6. Kicsit bátortalanul fogtam hozzá, hogy ebben a témában megszólalhassak.Akik az MLM ellen tették le a voksot még valójában nem is tettek érte, hogy megértsék. Azemberek többsége nincs önmagával tisztában mire is lenne képes. Bizzik az éppen adodó munkával ami nem végletes. Amikor meg ott a baj, meg áll az élet körülött. De kritzálni, utánanézésnélkül itélkezni az biztos “megélhetést jelent számára. Ilyen emberek könyvespolcán két könyv lehetséges: Kifogások “c” könyv /ami teljesen szét van nyúzva, annyit forgatta, a másik A Megoldások “c” könyv. ami olyan új, mintha most kött volna ki a nyomdából. Örülök, hogy nem ezekhez tartozom,csak azt sajnálom, hogy nem elöbb kezdtem hozzá

  7. Több rendszert láttam már és néha az az érzésem, ugyanazok az emberek ülnek a bemutató előadáson. És amilyen szövegeket hallani a folyóson, hát az röhej. Fizess be 5 $-t és azonnal kapsz 500$-t típusú kábítások mennek, és a körülötte levők meg isszák a szavát.
    Inkább dolgozok kevés emberrel, de azok hittel és tudással végezzék a munkát. Befizet és rábeszéli a falut, hogy csatlakozzanak stílus remélem ki fog veszni.

  8. Helló

    Sajnos addig nem fognak kihalni amíg van rá kereslet és amíg ennyire rossz az itthoni fizetések.

    van 2 féle régi mlm tipus. 1. amelyik effektív olcsó termékek vannak hatalmas forgalmat csinál a cég ,de viszont a tagok jutaléka elég kicsi.

    2. másik cég ahol a termékek drágák a megszokott bolti árakhoz képest ott nagyobb az árrés és nagyobb a jutalék.

    Mindkettőnél és minden valós termék alapú mlm hibája úgymond, hogy akkora hatalmas forgalmat kell generálni, hogy magas jutalék legyen és ezt minden hónapba stabilan.

    vannak a binárisok ahol sajnos maga új emberek ből nő a hutalék és nem a termék eladás nővelésével.

    minden mlm cég nek effektiv számítható a havi bevétele, ha a havi kötelező vásárlást megszorozzuk a tagok számával.

    Alapba egy bináris meg egy sima mlm alapja ugyanaz , hogy mindenkit kényszerítesz hogy azért vegyen havonta 25-100.000 ért valamit hogy a emberei után kapjon pénzt és ezt így minden emberen át.

    mlm cég nem tud alapozni utcáról beeső vásárlókra, pedig akkor még többen vásárolnának lehet.

    Minden mlm cégnek van egy év ami után már nem tud igazán nőni, mert a mlm cégek számával együtt nem nő a lakosság száma.

    Ugyanazon emberek vannak csomó cégbe,

    És erre aki mlm cégek akar csinálni tud alapozni, hogy za emberek mindig elején a csucson akarnak lenni.

    De ki ne akarna pl egy gidófalvi lenni???
    Vagy ki ne szeretné ha új cég jön hogy mindenki ő alá kerüljön???

    Sajnos az lesz sok mlm cégek sorsa mint az amway é, hogy itthoni amway tagok szépen átmentek új cégbe pl Flp be, mert már nem igazán volt aki belépne vagy új vásárlók, és megrekedtek.

    Az a legnagyobb baj, hogy mindenki eladni akar és lassan nem lesz aki termeljen,

    mintha nyitnánk millió pék boltot ,de egyre kevesebb ember akarna sütni árut.

    1

  9. Gratulálok, nagyon jó a cikked !
    Én pl az egyik Nemzetközi Hálózatban Gyémánt minősítéssel rendelkezem.
    De most nem ez a fontos, hanem az, hogy ennek ellenére én nem vagyok mlm nagyágyú.
    És csak a Papírgyémántok azok, az igaziak soha. Mások azt hiszik, de a valóságban nem.

    Hidd el, hogy engem minden nap megtalálnak valamilyen csodával, de számomra minden ajánlat csupán egy ISMERET, méghozzá egy új ismeret. Sosem hagyom ki és mindent meghallgatok, mert akarom tudni, mások mit és hogyan csinálnak.

    Sohasem adok ellen ajánlatot.
    Eszemben sincs leállítani az illetőt, látom, hogy hisz abban amit csinál és amit képvisel. Sőt! Büszke vagyok rá és örülök, hogy ezt az utat választotta.
    Valamilyen vásárlással mindig megköszönöm a bemutatóját és átgondolom a hallottakat. Valódi emberek, valódi hálózatvezetők sosem GURU típusúak és sosem félisten nagyágyúk.
    Akik így néznek ki, érdemes messze elkerülni őket. Ez egyszerűen ellenszenves.

    Többet keresek ebben az iparágban a legtöbb magát istenítő Nagyszínpadi Mókusnál, de Te sosem látod ezt meg rajtam, ha velem beszélsz.
    Nem azzal szponzorálunk, hogy mutogatjuk a fényes lakkcipőt és a Nagylóerős Autót, meg a web irodát, ahol csak úgy jönnek a bónuszok…
    Ennél azért jobban a helyén van az önbecsülésünk..

    Inkább azt csinálom, hogy keresek olyanokat, akik normális átlag emberek, de látszik, hogy átlagon felüli céljaik ( vagy kényszereik) vannak.
    Na, Ők az igazi nagyágyúk.
    Ha egyedül van, akkor is Ő kell.
    A más hálózatban ( félig )felnőtt “vezetők” csak akkor érdekelnek, ha bebizonyítja magáról, hogy érdemes arra, hogy én munkát időt és energiát fektessek bele.
    Akkor felkészítem és elindítom. Járnia Neki kell az úton.
    Vedd észre, hogy Te vagy az első Nagyágyú a saját üzletedben.
    Úgy is fogalmazhatok: ugye magadat keresed? Mert ha nem, akkor nagy baj van..

    Legyetek Gyémántok, bármiben is vagytok.
    Csak gyorsan, ha kérhetem..:-)) legyen eleged végre a csóróságból és gyerünk !

    Eszter, köszönöm az indító cikket!

    Üdvözlettel:
    Szabó István

Vélemény, hozzászólás?

Name and email are required. Your email address will not be published.