Mit jelent vállalkozóként élni?

Share

Az mlmhogyan tanfolyam egyik levelében arról írok, hogy, bár szinte mindenkinek adott a lehetőség, hogy multi level marketing vállalkozóként milliomos legyen, ez sajnos mégsem történik mindig így.

Ennek egyik okaként azt ecsetelem, hogy „a legtöbben vállalkozói tapasztalat nélkül vágnak bele, ezért szükség van rá, hogy megtanulj vállalkozóként élni: ez sokaknak nem megy, így feladják

Gyula kérdése:

Ez mit jelent? Nálam a szürke és fekete gazdaságot jelenti, keresd a kiskapukat és dörömbölj rajta, keresd a kibúvókat a törvények és az adófizetés alól. KIBÚJNI!!??

Mostanáig fel sem merült bennem, hogy ez nem egyértelmű, így köszönöm szépen Gyulának, hogy felhívta rá a figyelmem.

Nos, akkor kivesézem kicsit ezt a gondolatot.

Természetesen millió meghatározása van a vállalkozásnak és a jogi szempontokat nem is kívánom felsorakoztatni. Ha valaki kíváncsi rá, hogy mi kell egy vállalkozáshoz, azzal jár a legjobban, ha megkeres egy könyvelőt vagy jogászt és a saját elképzelései alapján, szakértő segítségével  létrehozza a cégét.

De egy cég létrehozása sem minden. A vállalkozói gondolkodás esetében elsősorban arra gondoltam, hogy meg kell értsük, hogy nem függünk senkitől: ennek minden jó és rossz oldalával együtt.

El kell tudjuk fogadni azt, hogy

  • nincs főnökünk, tehát nincs ki megmondja, hogy pont most mi a teendő
  • nincs egy fix fizetésünk az üzletből – ugyan ki garantálná?
  • ha van ügyfél, akkor van jövedelem, ha nincs ügyfél, akkor nincs jövedelem – és mindez csakis rajtunk múlik
  • ha van forgalom, akkor van pénz, ha nincs forgalom, akkor nincs pénz
  • ha meg tudjuk ragadni a jelöltünk figyelmét, akkor van üzlettársunk, ha nem sikerül, akkor nincs kit szponzoráljunk
  • ha tudunk segíteni a szponzoráltunknak dolgozni, akkor fejlődik az üzlet, ha nem, akkor hanyatlik

Bizonyára sorolhatnám még oldalakon keresztül ezt a sort, de bízom benne, hogy gondolatébresztőnek ez is elég volt és ezáltal nyilvánvalóvá vált, hogy mire is gondoltam. Ha mégis úgy érzed, hogy kimaradt belőle valami, kérlek írd meg a hozzászólások között. Köszönöm.

Egyszóval: magunkra vagyunk utalva és az összes többi cég konkurenciaként tekint ránk, így nemcsak hogy nem segítenek, sokszor egyenesen gátolnak minket az előrehaladásban.

Persze ebben az értelemben az MLM más mint a többi vállalkozás, hiszen itt a szponzornak érdeke a Te sikered, így lényegesen több segítséget kapsz, mint bármilyen más típusú vállalkozásban. De ez már egy másik téma, erről máskor lesz szó.


Megbízható MLM céget keresel, mert új vállalkozást szeretnél?

Nagy múlttal rendelkező cég, sokak által ismert és kedvelt termékcsalád.
Egyedülálló profi támogató csapat, hogy neked is működjön a hálózatépítés.
Kattints az alábbi linkre és azonnal regisztrálhatsz:
Ha elakadsz, írj: mlmhogyan@szeszterke.ro

FLP Forefer Living Products Aloe regisztráció

Share

…mert kell egy csapat!

Share

A legjobb gondolataim reggel az uszodában születnek, ahol esélyem nincs jegyzetelni. Így sajnos, amit később át tudok adni az már csak egy szűrt része a dolognak. (Talán jobb is így, hiszen ha minden kavargó gondolatomat megosztanám veled, akkor egész regényeket írnék, amit nem biztos, hogy lenne időd és kedved elolvasni 🙂 ). A végén az is kiderül, hogy mi köze ennek a mlm-hez.

Szóval, elmentem a reggel úszni és hirtelen beugrott a lényeg. Az a gondolat, amit hetek, hónapok óta keresek, hogy mi az, amiért érdemes élni, mi az amitől ideálissá válik egy életút.

Ez pedig egy rég ismert szlogen (már nem is emlékszem… talán egy focicsapatról szóló film szlogenje volt valamikor):

„MERT KELL EGY CSAPAT!”

Igen, ez tartja életben az emberiséget, ez tartja életben a kapcsolatokat legyenek azok otthoni, családi, munkahelyi, sport…. vagy bármilyen más közösség tagjai.

Kell egy csapat:

Otthon, a családban: kell egy csapat, akikkel együtt tudjuk tervezni a szabadidőnket, akikkel csupa vidámság az élet, akikkel meg tudjuk beszélni, hogy krumplilevest vagy pacallevest főzzünk, délután játszótérre menjünk, színházba, strandra vagy esetleg moziba (itt már rég nincs mozi, de ha lenne erről is beszélhetnénk) és akikkel megbeszéljük, hogy a hétvégén sátorozzunk a barátainkkal vagy látogassuk meg valamelyik rokonunkat, barátunkat. Akikkel meg tudjuk beszélni a gondjainkat, akiket bátorítani tudunk, hogy az élet szép és érdemes élni.

Egy munkaközösségben: kell egy csapat, akikkel együtt tudunk dolgozni egy projekt kivitelezésén, akikekkel együtt látjuk a közös célt és közösen dolgozunk a megvalósításán, akikkel együtt megyünk szünetben kávézni és akikkel sokszor több időt töltünk, mint a családunkkal. Igen, ez egy csapat kell legyen, hiszen akkor szalad a munkaidő és nem egy nyűg a feladat!

Egy baráti társaságban: ahol azért gyűlünk össze, hogy vidámak legyünk, hogy sörözzünk egyet, hogy elfelejtsük az élet gondjait, hogy egyszerűen csak beszélgessünk és múlassuk az időt, mert lazítani mindig kell és ezt a kellemes tevékenységet szinte lehetetlen egyedül csinálni.

Egy sportoló közösségben: kell egy csapat, akiknek ugyanolyan fontos, hogy egészségesek legyenek, laposabb legyen a hasuk,  izmosabb legyen a válluk; akik aktív kikapcsolódást keresnek a szellemi tevékenységek elől és tudják, hogy a testmozgás ellazít, megmozgat, adrenalint szabadít fel és kiegyensúlyozottá tesz.

Egy kismama társaságban: ahol meg tudjuk beszélni, hogy a gyerek miért nem eszik, miért nem alszik és egyáltalán mi a jó neki, mitől fejlődik jobban, miért hisztizik, mikor fog már egyedül öltözni és bilizni.

Egy ötletbörze társaságban: kell egy csapat, akikkel meg tudjuk beszélni „az élet nagy dolgait”, akik előtt nem szégyelljük kinyilatkoztatni ébredező ötleteinket és akiktől nem féltjük ébredező ötleteinket, mert tudjuk, hogy bízhatunk bennük, nem nevetne ki érte, hanem segítenek továbbgondolni a lehetőségeket és partnereket találunk bennük a megvalósításra.

Miért építünk csapatokat magunk köré?

Mindig jó érzés olyan emberek között lenni, akikkel van valami közös bennünk, van miről beszélgessünk, hasonló szenvedélyeink és hasonló gondjaink vannak. Miért? Ki tudja: talán egyszerűen csak azért, mert ilyen az emberi természet. Együtt akarunk örülni és együtt akarunk sírni, érezni akarjuk, hogy van valaki mellettünk mindig, minden helyzetben. Ez nem azt jelenti, hogy sosem vagyunk egyedül, hanem azt, hogy van aki megért, meghallgat ha szükséges és van aki kíváncsi a véleményünkre és a tudásunkra, együttérzésünkre, amikor neki van rá szüksége.

És akkor, mi köze ennek a multi level marketinghez?

Igen, ez tartja életben a multi level marketing hálózatokat is. Persze… pénzt akarunk keresni, életmódot akarunk váltani, jobban akarunk élni, meg akarjuk adni a gyerekeinknek azt a szabadságot, amiben talán nekünk magunknak nem volt részünk (vagy éppen hogy volt, csak a mai világban nehezebb megteremteni rá a lehetőségeket).

De a lényeg akkor is az, hogy megértésre, támogatásra vágyunk és amint ez megszűnik megyünk tovább… vagy szenvedünk még egy ideig, de ösztönösen keressük azt a helyet, ahol valóban kialakul egy ilyen csapat!

Hogy lesz egy vidám csapat körülöttünk?

Ha szívből keressük! Ha szenvedéllyel dolgozunk rajta! Ha tenni akarunk magunkért és másokért! Ha jobbá akarjuk általa tenni a világ azon részét, amelyre hatással tudunk lenni!

Ja… hogy ez nem könnyű?

Tény, hogy egy valódi összetartó csapatot nehéz megtalálni és nehéz fenntartani. Tapasztalatból mondom: egész életemben vágytam erre és aktívan csapatot építettem az élet különböző területein, amikor csak szükségét éreztem, és igenis szükség volt rá, hogy aktívan részt vegyek benne. A legtöbb ember inkább csak elvárja, hogy megkapja ezt az érzést és meg sem fordul a fejében, hogy ő maga is tehetne érte valamit. Ezért nem könnyű a csapatépítés. De amikor megvan az ugyanolyan remek érzés, mint sütkérezni egy napsütötte hegyoldalon, egy hegyi tó partján, miközben az ember tudja, hogy ott vannak mellette a barátai és a családja és, hogy semmi egyéb dolga nincs a világon, mint élvezni az életet!

Egyszóval: kell egy csapat!

Te milyen csapatra vágysz?


Megbízható MLM céget keresel, mert új vállalkozást szeretnél?

Nagy múlttal rendelkező cég, sokak által ismert és kedvelt termékcsalád.
Egyedülálló profi támogató csapat, hogy neked is működjön a hálózatépítés.
Kattints az alábbi linkre és azonnal regisztrálhatsz:
Ha elakadsz, írj: mlmhogyan@szeszterke.ro

FLP Forefer Living Products Aloe regisztráció

Share