…mert kell egy csapat!

A legjobb gondolataim reggel az uszodában születnek, ahol esélyem nincs jegyzetelni. Így sajnos, amit később át tudok adni az már csak egy szűrt része a dolognak. (Talán jobb is így, hiszen ha minden kavargó gondolatomat megosztanám veled, akkor egész regényeket írnék, amit nem biztos, hogy lenne időd és kedved elolvasni 🙂 ). A végén az is kiderül, hogy mi köze ennek a mlm-hez.

Szóval, elmentem a reggel úszni és hirtelen beugrott a lényeg. Az a gondolat, amit hetek, hónapok óta keresek, hogy mi az, amiért érdemes élni, mi az amitől ideálissá válik egy életút.

Ez pedig egy rég ismert szlogen (már nem is emlékszem… talán egy focicsapatról szóló film szlogenje volt valamikor):

„MERT KELL EGY CSAPAT!”

Igen, ez tartja életben az emberiséget, ez tartja életben a kapcsolatokat legyenek azok otthoni, családi, munkahelyi, sport…. vagy bármilyen más közösség tagjai.

Kell egy csapat:

Otthon, a családban: kell egy csapat, akikkel együtt tudjuk tervezni a szabadidőnket, akikkel csupa vidámság az élet, akikkel meg tudjuk beszélni, hogy krumplilevest vagy pacallevest főzzünk, délután játszótérre menjünk, színházba, strandra vagy esetleg moziba (itt már rég nincs mozi, de ha lenne erről is beszélhetnénk) és akikkel megbeszéljük, hogy a hétvégén sátorozzunk a barátainkkal vagy látogassuk meg valamelyik rokonunkat, barátunkat. Akikkel meg tudjuk beszélni a gondjainkat, akiket bátorítani tudunk, hogy az élet szép és érdemes élni.

Egy munkaközösségben: kell egy csapat, akikkel együtt tudunk dolgozni egy projekt kivitelezésén, akikekkel együtt látjuk a közös célt és közösen dolgozunk a megvalósításán, akikkel együtt megyünk szünetben kávézni és akikkel sokszor több időt töltünk, mint a családunkkal. Igen, ez egy csapat kell legyen, hiszen akkor szalad a munkaidő és nem egy nyűg a feladat!

Egy baráti társaságban: ahol azért gyűlünk össze, hogy vidámak legyünk, hogy sörözzünk egyet, hogy elfelejtsük az élet gondjait, hogy egyszerűen csak beszélgessünk és múlassuk az időt, mert lazítani mindig kell és ezt a kellemes tevékenységet szinte lehetetlen egyedül csinálni.

Egy sportoló közösségben: kell egy csapat, akiknek ugyanolyan fontos, hogy egészségesek legyenek, laposabb legyen a hasuk,  izmosabb legyen a válluk; akik aktív kikapcsolódást keresnek a szellemi tevékenységek elől és tudják, hogy a testmozgás ellazít, megmozgat, adrenalint szabadít fel és kiegyensúlyozottá tesz.

Egy kismama társaságban: ahol meg tudjuk beszélni, hogy a gyerek miért nem eszik, miért nem alszik és egyáltalán mi a jó neki, mitől fejlődik jobban, miért hisztizik, mikor fog már egyedül öltözni és bilizni.

Egy ötletbörze társaságban: kell egy csapat, akikkel meg tudjuk beszélni „az élet nagy dolgait”, akik előtt nem szégyelljük kinyilatkoztatni ébredező ötleteinket és akiktől nem féltjük ébredező ötleteinket, mert tudjuk, hogy bízhatunk bennük, nem nevetne ki érte, hanem segítenek továbbgondolni a lehetőségeket és partnereket találunk bennük a megvalósításra.

Miért építünk csapatokat magunk köré?

Mindig jó érzés olyan emberek között lenni, akikkel van valami közös bennünk, van miről beszélgessünk, hasonló szenvedélyeink és hasonló gondjaink vannak. Miért? Ki tudja: talán egyszerűen csak azért, mert ilyen az emberi természet. Együtt akarunk örülni és együtt akarunk sírni, érezni akarjuk, hogy van valaki mellettünk mindig, minden helyzetben. Ez nem azt jelenti, hogy sosem vagyunk egyedül, hanem azt, hogy van aki megért, meghallgat ha szükséges és van aki kíváncsi a véleményünkre és a tudásunkra, együttérzésünkre, amikor neki van rá szüksége.

És akkor, mi köze ennek a multi level marketinghez?

Igen, ez tartja életben a multi level marketing hálózatokat is. Persze… pénzt akarunk keresni, életmódot akarunk váltani, jobban akarunk élni, meg akarjuk adni a gyerekeinknek azt a szabadságot, amiben talán nekünk magunknak nem volt részünk (vagy éppen hogy volt, csak a mai világban nehezebb megteremteni rá a lehetőségeket).

De a lényeg akkor is az, hogy megértésre, támogatásra vágyunk és amint ez megszűnik megyünk tovább… vagy szenvedünk még egy ideig, de ösztönösen keressük azt a helyet, ahol valóban kialakul egy ilyen csapat!

Hogy lesz egy vidám csapat körülöttünk?

Ha szívből keressük! Ha szenvedéllyel dolgozunk rajta! Ha tenni akarunk magunkért és másokért! Ha jobbá akarjuk általa tenni a világ azon részét, amelyre hatással tudunk lenni!

Ja… hogy ez nem könnyű?

Tény, hogy egy valódi összetartó csapatot nehéz megtalálni és nehéz fenntartani. Tapasztalatból mondom: egész életemben vágytam erre és aktívan csapatot építettem az élet különböző területein, amikor csak szükségét éreztem, és igenis szükség volt rá, hogy aktívan részt vegyek benne. A legtöbb ember inkább csak elvárja, hogy megkapja ezt az érzést és meg sem fordul a fejében, hogy ő maga is tehetne érte valamit. Ezért nem könnyű a csapatépítés. De amikor megvan az ugyanolyan remek érzés, mint sütkérezni egy napsütötte hegyoldalon, egy hegyi tó partján, miközben az ember tudja, hogy ott vannak mellette a barátai és a családja és, hogy semmi egyéb dolga nincs a világon, mint élvezni az életet!

Egyszóval: kell egy csapat!

Te milyen csapatra vágysz?


Megbízható MLM céget keresel, mert új vállalkozást szeretnél?

Nagy múlttal rendelkező cég, sokak által ismert és kedvelt termékcsalád.
Egyedülálló profi támogató csapat, hogy neked is működjön a hálózatépítés.
Kattints az alábbi linkre és azonnal regisztrálhatsz:
Ha elakadsz, írj: mlmhogyan@szeszterke.ro

FLP Forefer Living Products Aloe regisztráció

14 thoughts on “…mert kell egy csapat!”

  1. Szia Eszter!

    Maximálisan egyetértek. Az ember alapvetően társas lény. A társra való igény pedig nem korlátozódik egy személyre, hiszen az élet színes és ezeregy területe van, ahol más-más társakra van szükség, ahogy azt írtad is.
    Örülök, hogy van egy kör, ahol Te meg én társak vagyunk az ötletelésben, munkában!
    Kívánom, hogy sokan találjanak Rád, mert egy lelkes, őszinte és segítőkész társra lelnek benned!
    Sok jó társat kívánok Neked MLM-es pályafutásodban!

  2. Kedves Anikó!

    Köszönöm neked a megértést.

    Tudom, hogy sokan tartanak naívnak és maximalistának, amiért így akarom élni az életem. De ha a számunkra fontos dolgokról lemondunk, akkor lemondunk a saját életünkről…

  3. jó a megközelítés. manapság sokaknak minden eszközt meg kell h ragadjanak egy társaság kiépítéséhez, mivel a társadalmi szerepvállalás egyéb formái körülményesek.

    ebben a korban, amikor önszántunkból nem vesszük rá magunkat arra, h átnézünk a szomszédhoz és megkérdezzük h hogy van, h felhívjuk régi ismerősünket és meghívjuk egy teára, nem maradt igazán más kapcsolattartási lehetőség, mint az üzleti. amennyiben ezt kellemesen és mindkét fél érdekeit kiszolgálva ejtjük meg, társadalmi szerepvállalásunk is magasabb szintre lép..

  4. Kedves eaposztrof!

    Igen, ez egy üzleti blog, mégis el kell mondanom, hogy nem csak az üzleti életben nehéz társakat találni.

    Például egy hétvégi sátorozásra is egyre kevesebb régi ismerősöm kapható, pedig régebben egész vonatokat töltöttünk meg egy-egy ilyen kiruccanás alkalmával… egy valódi túrázáshoz társakat találni pedig már szinte csak álom.

    Legutóbb azon akadtam ki, hogy egyes (nem családos) emberek nem jöttek a szilveszteri buliba. Ha már szórakozni sem akar valaki, akkor tényleg nem tudom elképzelni, hogy mit akarhat..

    Ebben a világban annál is inkább meg kell becsülni azokat az embereket, akik valóban akarnak valamit és ehhez még társra is lelhetünk bennük. Tudom, hogy ezek az emberek léteznek és tudom, hogy találkozni fogok velük.

  5. Kedves Eszterke!

    Még betegágyban feküdtem,mikor felfigyeltem egy nagyon fontos kérdésre…
    Sokan megkérdezték,:Hogy vagy?
    Kevesen:Mit tudsz már csinálni?
    Én meg terveket szövögettem arról,mi lesz,mikor
    ujra járni fogok!!!
    Mit gondolsz,ki maradt a „CSAPATBAN”???

  6. Kedves Eszter!

    Köszönöm ezt a nagyszerű írást! Ez az első leveled, amely megindította bennem az univerzális energia áramlását.
    Elérkeztél Te is arra a szintre, amelyet 11 hónappal ezelőtt kerestem benned, amikor az Egyszerű című emailemet küldtem neked. Akkor nem értetted, miért tettem. Akkor nem váltott ki belőled semmilyen érzést. Azóta te is fejlődtél. A fenti írásod bizonyítja ezt.
    Örvendek ennek. Újra elküldöm neked az Egyszerű c. emailemet. Bízom benne, hogy most már te is megtalálod benne mindazt, amit én is 12 hónappal ezelőtt.

    Tisztelettel,
    Dávid Laci 🙂

  7. Kedves Eszter!

    Egyetértek Veled abban, hogy „kell egy csapat”, de ugyanakkor mindig felmerül, hogy mekkora az értéke, ha az érdek viszonyok tartják össze azt a csapatot. Éppen ezért fontos a „minőség”, vagyis az, hogy legyenek közülük lehetőleg minél többen, akiket a szeretet köt „hozzád”.

    Szerencsére üzletfeleinket/alvállalkozóinkat is lehet szeretni, még akkor is, ha drágának tartják termékeinket/szolgáltatásainkat, vagy egyszercsak kifogásolni kezdenek valamit.

    Üdv.
    Gábor

    UI.: Tetszik ez az oldal! Gratulálok!

  8. Köszönöm az elismerést, Gábor.

    A mai világban mindent az érdekek mozgatnak, nem csak az üzletet. Sok esetben kellemesebb, nyíltabb kapcsolat alakulhat ki üzleti partnerek között, mint más módon. Nincs ebben semmi rossz.

    Tudom vannak ellenpéldák, ez esetben annál is inkább: „kell egy csapat!”

  9. Sziasztok!
    Látom elég jó vitába jött össze a végére.:)
    Az én véleményem az, hogy csak akkor torkollik minden önérdekbe, amikor nincs közös cél. Nézzétek meg mi a helyzet egy olyan cégnél, ahol mindenki csak azt akarja, hogy minél kevesebb munkával megkapja a pénzét. És mennyivel más minden, ha a cég fejlődését tartják szem előtt, mert tudják hogy ha a cég fejlődik, akkor az ő fizetésük vagy az ottani életminőségük is emelkedik. Vagy ha nem is, de sokkal jobb érzés lesz együtt dolgozni, hiszen egymásnak segítenek.

    A csapatnak igenis megvan az igazi értéke. Adj közös célt a csapatnak és tegyél meg mindent hogy ezt a közös célt együtt végig vigyétek. A közös értékek előtérbe kerülnek és így alakul ki az igazi csapat. Az hogy nem mindenki dolgozik, az lehet az az oka, hogy nem mondtad el hogy pontosan miről lenne szó és nem vetted észre időben hogy nem ő lesz az, akit keresel.

    Nem az a fontos, hogy mindenki csapatban gondolkozzon. Épp elég az, hogy ti és társaitok így tesztek. Mindig lesz néhány ember, aki inkább csak magára gondol, mert nem értik meg, hogy miért jobb csapatban dolgozni. De ez nem baj, hiszen ez a saját szabad akaratuk.

  10. Törökné Ildikó

    Szia Eszter!
    Csodálatosan levezetted itt, hogy miért kell egy csapat. Abban is igazat adok Neked, hogy ma már tényleg nehéz sok embert elhívni szórakozni egyáltalán kikapcsolódni. Az én véleményem az, hogy az emberek nagy része, hogy is mondja befásult. Elvesztették az összes reményüket, félnek. Félnek attól, hogy mi fog történni főleg most ebben a gazdasági helyzetben. Oly mértékben úrrá lett rajtuk ez a félelem, hogy már igazán nem is tudnak kikapcsolódni, nem is igazán tudják magukat elengedni. Ebben a mai világban olyan sok minden elvesztette a varázsát, az emberek megváltoztak.

  11. Hello Ezster, nagyon kedves ember, aki rávilágított a világ gazdasági válság, félelem a yazı.Bu nap var.İnsanlar jövőben is, mint jól göremiyor.Sizin, megosztása olmalı.Sonra emberiség, az emberiség a csalódottság, a rövid távú élvezetet uğratıyor.Kalıcı boldogságot, a családi élet. Törökország szeretet és tisztelet a …

  12. Örülök hogy török társunkat is üdvözölhetjük.:)
    Mehmet Tunabas. Le tudnád fordítani angolra? Úgy érzem hogy azon a nyelven jobban megérteném, mint a magyar szöveg környezetben.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük