Karácsonyi MLM akciók

Share

Beindult a karácsonyi – év végi – akciózás a multi level marketinges körökben is. Újabb és újabb weboldalak, üzletek kerülnek elő a semmiből(?), egyre több ajánlatot kapok, melyeknek lényege, hogy csatlakozzak most, mert 2010-ben beindul és akkor én leszek a nyerő.

Kihagyhatatlan ajánlatok

Tulajdonképpen nem ítélkezhetek, mert nem vettem a fáradságot, hogy minden ilyen ajánlatot végigböngésszek.Ettől függetlenül kiderülnek dolgok számomra is.

Regisztrálj most, keress pénzt karácsonyra!

Előfordult, például, hogy kaptam egy levelet, melynek a legfőbb üzenete, hogy regisztráljak, mert ingyen van, és 3 nap múlva már érkezik is a számlámra az első kifizetés. Vajon mit is fizetnek ki? Nos, nem sokat gondolkodtam, töröltem az üzenetet. Másnap már érkezett is a következő levél, melyben sűrű bocsánatkérés mellett azzal mentegetőzött a küldője, hogy sajnos mégsincs ingyen, ha valóban fel akarom venni az első jövedelmet, akkor be kell fizetnem 100 dollárt, és csak azon csapattagok után fogom megkapni a jutalékot, akik szintén befizetik azt a 100 dollárt. Egy szó nem volt róla, hogy mivel foglalkozik az illető cég, terméke van, vagy szolgáltatása, vagy egyáltalán miből származik a jövedelem.

Megbízzak benned?

Nos, minden bizonnyal ez is egy megbízható cég (vagy nem – nem tudom, mert szándékosan nem töltök azzal órákat, hogy mindennek utánanézzek részletesen), de maguk a marketing üzenetek olyan színvonalon keringenek az éterben, ahogy a legjobb cég is elveszítené a hitelét. Az ugyan a cég problémája, hogy elveszíti a hitelét, az viszont, kedves üzenetküldő barátom, már a Te problémád, hogy a második-harmadik ilyen üzenet után te magad is elveszíted a bizalmat. Ezek után ne nagyon csodálkozz majd, hogy egyik üzletedhez sem csatlakozik senki. Tudom, hiszem, hogy jót akarsz, jó szándékod van és senkit sem akarsz átverni, de saját magadat csapod be leginkább, ha úgy gondolod, hogy ez ebben a formában működni fog neked.

Lehet ilyenkor mentegetőzni azzal hogy “én is csak így kaptam, így küldtem tovább“. Elhiszem, hogy ez történt. De mikor tanuljuk már meg, hogy csak olyasmit ajánljunk tovább, amit megismertünk, tudjuk, hogy mire jó, mennyibe kerül, mit kell tenni benne és milyen körülmények között kapjuk meg a jutalékunkat. Egész egyszerűen el kell olvasni a szabályzatot, a feltételeket és garantáltan sokkal kevesebb fölösleges levelet küldenénk így tovább.

Hátha most szerencsénk lesz

Olyan levéllel is találkoztam már, nem is egyel, aminek az eszmei mondanivalója annyi volt, hogy “próbáljuk meg, hátha most végre szerencsénk lesz“. Könyörgöm, gondoljátok végig, hogy szerintetek tényleg szerencse kell ahhoz, hogy egy üzlettel pénzt keressetek?!

Tudd, hogy mit ajánlasz!

Nem győzöm elégszer és elég helyen elmondani, hogy olvasd el a szabályzatot. Ha tényleg komolyan gondolod, akkor legalább annyit tudj, hogy mit ajánlasz, és hogy miért.

Igen, én is tudom, a szabályzatok nagyon unalmas dolgok és egy külföldi üzlet esetében angolul vannak. Lehet, hogy te éppen nem tudsz angolul. Erre vannak a webes fordítók, mint például a Google fordító. Nem tökéletes, de arra jó, hogy kiszűrd belőle a lényeget, ha amúgy egy mukkot sem tudsz angolul.

Semmit sem tanultunk egy év alatt?

A tavaly ilyenkor is volt egy bejegyzésem, nagyon-nagyon hasonló témában, íme:

http://mlmhogyan.szeszterke.ro/2009/01/mit-veszithetsz-ha-megprobalod/

Az a legszomorúbb az egészben, hogy nagyjából ugyanazoktól az emberektől kapom az ilyen típusú üzeneteket, akik a tavaly is küldték őket. Tényleg ennyire nem lehetett semmilyen tapasztalatot összegyűjteni egy teljes év alatt?

Mondjátok, mi az, amivel segíteni tudnék, hogy a jövőben egyre kevesebb ilyen típusú hibával találkozzak. Legalább ti ne hibázzatok ilyeneket, ha már itt vagytok és annyit olvastok MLM témában!

Kérdezzetek és válaszolok!


Megbízható MLM céget keresel, mert új vállalkozást szeretnél?

Nagy múlttal rendelkező cég, sokak által ismert és kedvelt termékcsalád.
Egyedülálló profi támogató csapat, hogy neked is működjön a hálózatépítés.
Kattints az alábbi linkre és azonnal regisztrálhatsz:
Ha elakadsz, írj: mlmhogyan@szeszterke.ro

FLP Forefer Living Products Aloe regisztráció

Share

9 comments on “Karácsonyi MLM akciók

  1. Eszter, ezt a témát akár havonta is előveheted nyugodtan, én ajánlani fogom mindenkinek.
    Sőt lassan a Gmail aláírásomba is betehetném ezt a linket, hogy amikor a cikkben írt levelekre válaszolok (néha) akkor ne kelljen keresgetnem a szavakat 🙂

    Annyit azért hozzá kell tennem, hogy sajnos /és őszintén sajnálom/, néha nem elég a szabályzatot ismerni, nem elég nyomozni az Interneten a cég és a szponzori vonal után.
    Ezekben a hetekben éli két “felkapott” cég is a válságát, amelyekről nem sokan gondolták, hogy lehúzzák a rolót.
    Úgy látszik, a vállalkozásokra vonatkozó statisztika az MLM cégekre is igaz, amelyik túléli az 5. évét, az már talán megmarad.

    Ezért szoktam személyesen is ellenőrizni, hogyan hirdetnek a munkatársaim, és ha nem tetszik a felelőtlen szövegezés, akkor nem sajnálom az időt elmagyarázni, hogy ezzel olyan sorba állhat be a hirdetésével, amiben mögötte már nem azok az emberek fognak állni, akikkel boldogulni fog.

    … és ez már tényleg a szomorú véglet, amikor eleve úgy spam-elnek, hogy gyere ingyen hozzánk, hátha lesz ebből végre valami, netalán, blabla … stb.

    Ahol gyorsan keresnek sokat, ott biztos, hogy a belépődíjból gazdagszanak, ami legtöbbször virtuális lufikra megy, aminek se gazdája, se értéke.
    pont 🙂

  2. Csak a pontosítás kedvéért: Az MLM cégek egyik lényege a saját termék. A két cég, amire József célzott, ezért nem MLM cég. Ő maguk szerint sem. A baj csak az, hogy a köztudatban nem válik szét ez a kettő. Nehéz a dolga a katonának…

  3. Gyömbi, Többen mondják, amit te, de ez vitatható. Nem csak kézzel fogható termék lehet termék, hanem szolgáltatás is. Végülis az MLM többszintes értékesítést, marketinget jelent, és ha szolgáltatást nyújtanak több szinten, amiből több szinten lehet jövedelemhez jutni, azt ugyanúgy lehet MLM-nek nevezni.

  4. Csak véletlenül találtam rá erre a weboldalra, de nagyon tetszik. Más, mint a többi. Itt nem akarnak semmire se rábeszélni, hanem az MLM lényegét próbálja megfogni és továbbadni az embernek!
    Gratulálok Eszter, csak így tovább!

  5. Kedves Zsófia!

    Köszönöm az elismerést, bízom benne, hogy mások is így látják és valódi segítséget tudok nyújtani. Használhatom a véleményed referenciaként?

  6. Igazad van, Eszter. A szolgáltatás is termék. Nem is erre gondoltam, és lehet, hogy félreértettem Józsefet… Nem szeretnék belebonyolódni, annyira nem vagyok szakértő 🙂

  7. Vannak tőlünk sokkal okosabb és tapasztaltabb emberek, akik ezen vitatkoznak eredménytelenül. Tulajdonképpen nem hinném, hogy ennek nagy jelentősége lenne… mármint a fogalom meghatározásának. A lényeg, hogy mindenki tisztában legyen a saját üzletének a rendszerével, amennyire lehet pontosan tudja, hogy mit ajánl.

  8. Drága Eszter!
    Örülök, hogy egyformán gondolkozunk erről a dologról és az sem “véletlen”, hogy majdnem egy időben lett tele a hócipőnk.
    De ahogy látom azért Te elnézőbben álltál hozzájuk mint én, mert nekem ma igazán eldurrant az agyam. Sorry!
    Kösz a megerősítést és örömmel látom, jópáran hasonlóképp vélekedünk. Tudom igazunk van, hogy ne szemeteljenek a neten amikor itt nálad is annyi de annyi használható tanács van, csak alkalmazni kéne őket!
    Üdv
    WiPiroska

Vélemény, hozzászólás?

Name and email are required. Your email address will not be published.